Cserbenhagyó gázolt el egy bicikliző nőt Somogyban
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a kerékpárost, akit szerdán reggel gázolt el egy autós a Somogy megyei Juta és Hetes között. A sofőr megállás nélkül továbbhajtott.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a kerékpárost, akit szerdán reggel gázolt el egy autós a Somogy megyei Juta és Hetes között. A sofőr megállás nélkül továbbhajtott.
Súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak egy idős férfit, akit egy személygépkocsi elgázolt csütörtök este Kecskeméten.
A helyi áruház parkolójában ütött egy egy nőt egy férfi és segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A gyalogátkelőn sodort el egy 59 éves férfit egy tehergépkocsi - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Önként jelentkezett a rendőrségen vasárnap délután az a 41 éves kiskunhalasi férfi, aki szombaton éjszaka elgázolt Kunfehértó mellett egy kerékpárját toló férfit, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Elütött egy kerékpárját toló férfit egy személygépkocsi szombaton éjszaka az 5412-es úton Kunfehértó mellett, majd megállás nélkül elhagyta a helyszínt; a férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Halálra gázolt egy kerékpárját toló férfit egy autós a Vas megyei Rum közelében. A gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott.
Csonttöréseket szenvedett az a motoros, akit egy ittas állapotban vezető svájci állampologár gázolt el Baján, majd elhajtott a helyszínről.
Elsodort két útkarbantartó munkást egy gépkocsi szerdán Sarkadon, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a két férfi súlyosan megsérült - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Budapesten fogták el azt a román férfit, aki vasárnap elgázolta, majd magára hagyta két honfitársát a nagykanizsai Csónakázó-tónál - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Elfogták azt az autóst, akit azzal gyanúsítanak, hogy a múlt év decemberében elgázolt egy férfit Ózdon, a megsérült embernek nem segített, elhajtott a helyszínről.
Egy szürke autó gázolt el egy férfit a Ferihegyi úton. A sofőr megállás nélkül továbbhajtott, a gyalogos súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Elmenekült annak az autónak a vezetője, amely csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között, a cserbenhagyót a rendőrség keresi - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.
Elfogták azt a sofőrt, aki tavaly decemberben egy zebrán elgázolt egy szolgálaton kívüli mentőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Elfogta a rendőrség a dögei halálos cserbenhagyásos gázolás gyanúsítottját, a 23 éves helyi lakos ellen őrizetbe vétele nélkül, szakértők bevonásával folytatódik az eljárás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken.
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a gyalogost, akit egy előző teherautó ütött el a visszapillantó tükrével, péntek kora reggel, a 86-os főúton, Lenti és Zalalövő között, majd megállás nélkül elhajtott.
Őrizetbe vettek egy 24 éves kecskeméti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Lajosmizse határában a személygépkocsijával elütött egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Kínában milliók fejezték ki felháborodásukat, miután egy kétéves kisgyermek cserbenhagyásos gázolásáról és a járókelők közömbösségéről szóló videófelvétel került az internetre, majd a televíziók adásába. Az eset a dél-kínai Kuangtung tartomány Fosan városában történt.
Cserbenhagyásos gázolás szenvedő alanya lett Kendrick Monk ausztrál úszó, akinek így veszélybe került a londoni olimpiai részvétele.
Lakossági bejelentés alapján fogták el a rendőrök azt a fiatal férfit, aki vasárnap autójával elgázolt egy kerékpáros nőt Zalaszentivánnál, majd magára hagyta áldozatát, aki a mentők megérkezése előtt meghalt.